Nagyon sok ember tart lakásában macskát egyetlen társként, kedvencként. Sok idős ember, akik egyedül maradtak, párjukat már elvesztették, új társat keresnek egy cica személyében.
Ők nagyon ragaszkodnak kedvencükhöz. Rendszeresen tapasztaljuk azt az erős, sokszor túlfokozott szeretetet, ami óriási aggodalomba csap át, ha bármilyen problémát fedeznek fel a cicával kapcsolatban.
Ezek a kis állatok nagyon sok örömet okoznak gazdáiknak, de a velük való együttélés nagy odafigyelést és gondoskodást igényel akkor is, ha egészségesek. Sokszor előfordul, hogy ezeknek a cicáknak szeretnének mindent megadni, és tévesen úgy gondolják, a folyamatosan biztosított ennivalóval jót tesznek. Ennek következtében ezek az állatok súlyosan elhíznak. Fontos tudni, hogyan érdemes lakásban tartani a cicákat, de azt is, hogy a túlzott szeretet nagyon sok kárt is tud okozni.
Cikkünkben néhány jó tanácsot szeretnénk adni ahhoz, hogy ezek a cicák minél egészségesebbek és boldogabbak legyenek. Az állatorvosok számára is a legsúlyosabb probléma az elhízás. Ez idős korban, társulva egyéb betegséggel, már nem minden esetben kezelhető.
Ez elkerülhető a helyes táplálással és tartással. A folyamatosan az állat előtt hagyott száraz táp túl sok zsírt, és fehérjét tartalmaz, rostokban és nedvességtartalomban viszont szegény. A cicák nagyon ritkán isznak, így a hiányzó folyadékot pótolni kell. A száraz táp erre alkalmatlan. Ez a májat és a vesét terheli. A vizelet sűrűsödik, így húgykő képződhet. Ennek következtében a kandúr macskáknál húgyhólyag homok telítődik, a húgycső elzáródását okozza. Ennek biztos jele a cica erőlködése, gubbasztása vizelés közben, illetve az alom gyakori látogatása. Ebben az esetben sürgősen állatorvoshoz kell fordulni. Ha a húgyhólyag nem ürül rendesen, a folyamatos túlnyomás a vesék károsodását eredményezi, rosszabb esetben a vizelet a hasfalba távozik.
A húgyhólyaghomokot, következményes húgycsőelzáródást sokszor már csak műtéti úton lehet eredményesen kezelni. Megelőzni sokkal egyszerűbb és célravezetőbb.
A cica ne kapjon száraz eleséget, főleg ne legyen előtte folyamatosan! Mindig álljon a rendelkezésére tiszta, friss ivóvíz, mozgassuk sokat kedvencünket. Ha feltűnik, hogy gyakoribbá, esetleg nehezebbé válik a vizeletürítése, haladéktalanul kérjünk- állatorvosi segítséget.
A lakásban tartott cicák egy része nagyon csúnyán elhízik. A gazdi jó szándékú túletetése a fő baj, mivel a macska állandó kéregetésének eleget tevő tulajdonos megnyugtatja lelkiismeretét, hogy az állat meg van etetve, és így meg is tette kötelességét az állat felé. Aki ezt hiszi, nagyot téved! Aki cicáját súlyosan elhizlalja, az szépen lassan kínhalálra ítéli. Az elhízásnak számos olyan következményes betegsége van, amely nem rögtön üti jelentkezik, illetve közvetett kapcsolata van csak az alapproblémával. Ezek a betegségek a következők: - hasonlóan, mint az embernél - szív és érrendszeri megbetegedések, súlyos, fájdalmas ízületi bántalmak, cukorbetegség, hormonális problémák, emésztőszervi rendellenességek és még sokáig sorolhatók a különféle panaszok.
Az elhízást nagyon nehéz korrektül orvosolni. Szoros együttműködés szükséges az állattartó részéről. Egy idős, már beteges állat lefogyasztása csak nagyon óvatosan, körültekintő orvosi segítséggel lehet sikeres, amely során állandó laboratóriumi és klinikai kontroll alatt áll az állat, nehogy a hirtelen fogyás megterhelje a szervezetet. A mellékhatásokat kiküszöbölendő, sokszor csak egyénre szabottan történhet.
Nagyon fontos a mérlegkontroll, a fogyási tempó akkor megfelelő, ha hetente másfél százalékkal csökken a testtömeg. A heti ételadagot addig kell csökkenteni, amíg rendszeresen beáll ez az arány. Fontos azonos időszakban, azonos „pocaktelítettségi" állapotban mérni az állatot, hiszen csak így kapható reális eredmény.
Pár szó az etetésről: A felnőtt macska kétszer eszik egy nap. Ne legyen előtte semmilyen étel folyamatosan! A kandúroknak különösen nem javasolt a száraz táp etetése, mert hosszú, vékony húgycsövüket könnyen elzárja a húgyhólyaghomok.
Ha konzerveleséget kap az állat, javasolt legalább egy kiskanálnyi házi köretet hozzákeverni (pl.: főzelék, rizs, tészta), hogy szokja az ízét a cica. Némely cica annyira hozzá tud ugyanis szokni egy bizonyos ízhez, hogy utóbb már semmi mást nem hajlandó elfogadni. Ha időnk és kedvünk engedi, megpróbálkozhatunk a teljesen házi koszt alapú etetéssel, hiszen ez lenne a legegészségesebb megoldás. Fiatal állat esetén csak szoktatás kérdése az egész. Felnőtt macska esetében ez már kemény dió, de türelemmel, fokozatosan, következetesen megoldható. A nagyon kedvelt ételféleséghez adagolhatunk előbb csak egy keveset abból, amit szeretnénk neki adni. Lassan, fokozatosan növelhetjük a hozzáadott házi koszt arányát, így hamarosan már az új, egészséges ételt eszi. Összetételét tekintve akkor ideális a táplálék, ha fele húsféleség, fele köret. Lényegében minden lehet, amit a gazdi eszik. A hús lehet főtt, párolt, sült, csak nyersen ne kapja. Köretet bármit tehetünk hozzá, főzelék, rizs, tészta, krumpli mind megfelelő. Tejet ne igyon a macska, a hiedelemmel ellentétben laktóz tartalma miatt nem egészséges, hasmenést okozhat. Egyes állatkáknál nem okoz tünetet, de hosszú távon ártalmasan befolyásolja emésztésüket. Savanyított formában már egészségesek a tejtermékek. Joghurtot, kefirt, aludttejet, sajtot, stb. bátran adhatnak kedvencüknek. Túrót és tojást is kaphat, csak ne nyersen fogyassza. Azt tudni kell, hogy ezek fehérjének (húsnak) számítanak, tehát körettel együtt kapja. Csontos húst ehet, de jól feldarabolt farháton és csirkenyakon kívül mást nem javasolunk. Házi koszttal is naponta kétszer etessük a felnőtt macskát, és fél óránál tovább ne hagyjuk előtte az ételt. Nem fog éhen halni, ha nem a fogára valót kap.
Sokáig boldog, kiegyensúlyozott, egészséges marad kedvencük, ha sikerül betartani tanácsainkat.
dr. Varga József